A minap találtam egy érdekes cikket a neten. Két Hollandiában élő magyar hölgy egy internetes újságot vezet, ahol más, kint élő magyaroknak ír az ottani szokásokról, tudnivalókról, ügyintézésről, egyéb hasznos dolgokról… a figyelmemet megkapó és nagyon elgondolkodtató cikk az ottani rövid szülési szabadság és bölcsődébe adás körül forgott, a szerző saját élménye alapján. Röviden: az ottani törvényi szabályozás csak néhány hónap szülési szabadságot engedélyez, s egyáltalán nem ritka, hogy a néhány hónapos babák bölcsiben vannak, míg anya dolgozik. (A cikket itt találjátok, érdemes mindenképpen elolvasni!
Ahogy olvastam, hogy a 3 hónapos babáját bölcsiben hagyta – ugyan szívszakadva – az anyuka, s ment dolgozni, hát, először rögtön arra gondoltam, hogy nem tudnám megtenni. Hiszen visszaemlékeztem: mekkora is volt az én lányom 3 hónaposan? Kicsi, nagyon kicsi. Egy kis esetlen csomagocska, akiről el nem tudta volna képzelni, hogy valahol ott hagyom naponta hosszú órákra. Vajon hogyan tudott ez az anyuka megnyugodni, és dolgozni? Hogyan tudta nap mint nap ott hagyni az – amúgy nagyon kedves és aranyos – gondozónők között a kicsijét?
A válasz egyszerűbb, mint hinnétek: odakint ez a normális: senki nem idegesít naponta legalább 50x azzal, hogy ez a korai elválás micsoda károkat fog okozni a gyermeked lelkében, hogy neked 3 évig otthon kell maradni, vagy hogy mekkora egy karrierista bige vagy, s minek szül az ilyen gyereket… s utoljára, de nem utolsósorban, hanem inkább fő helyen: ez az anyuka látta, érezte, hogy ez így jó nekik kettőjüknek, s a babája boldog, kiegyensúlyozott. Nálunk még mindig megy az a szólam, hogy 3 évig otthon van az anyuka helye, s ha nem ezt teszi, nem jó anya. És emellé felsorakozott az elmúlt évtizedekben számos híres tudós, orvos, pszichológus, kutató, “alapos” érvekkel, indokokkal… Hogy van az, hogy más országokban nem lesz degenerált a gyereked, ha nem töltesz vele 3 évig naponta 24 órát, de Magyarországon igen? Miért kell attól félned idehaza, hogy nem fog majd kötődni hozzád, képtelen lesz szocializálódni, míg más országokban ez fel sem merül…?
Igen, tudom, lehet hivatkozni a magyar bölcsik és ovik férőhelyeire (pontosabban annak hiányára), de más nyugati országban sincs sokkal több hely, ráadásul rettenetesen drága a mi államinkhoz képest… ők mégis megoldják. És – olvassátok el a cikket – tárt karokkal (!) fogadják az állásinterjúja után várandósságát bejelentő kismamát, hogy “persze, jöjjön csak ide dolgozni”, s az anyukákká váló női munkaerőre nem úgy néznek, mint a leprásra, akit a leggyorsabban el kell távolítani, ”ki kell vágni” az egészséges szervezetből, ahol csak túlórázó, ész nélkül dolgozó munkavállaló-robotok vannak.
A hozzáálláson múlik minden, és a környezeten. Ha azt tanulod meg, ha azt szokod meg, hogy anya elmegy dolgozni, de utána értem jön, hazamegyük, és velem játszik, neked is ez lesz a természetes felnőttként. És eszedbe sem jut azon aggódni felnőttként, hogy micsoda kárt teszel a gyerekedben, mert nem vagy vele 3 évet odahaza. Hacsak közbe nem lép valaki, és nem alakítja át a hozzáállást, a környezetet. Hogy miért? Sok elmélet van, nem tudom az igazat. Csak azt tudom, érzem, hogy ez így nem jó, ez így nem a nők érdekét szolgálja, nem az anyákét, nem a családét, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy a gyermekét. Ha azt szokod meg, hogy kismamaként azonnal megszabadulnának tőled, vagy hogy anyaként nem, hogy nem várnak vissza szívesen, de minél hamarabb ki akarnak rúgni, s a neked törvényben rögzített juttatásokat sem kapod meg, s azzal, hogy szültél 1-2-3 gyereket, gyakorlatilag lenulláztad a munkaerőpiaci értékedet 10 évre, akkor mindezt természetesnek veszed, lehajtod a fejed, és beletörődsz. A 3 év otthonlét után, a semmire nem elég GYES után legtöbbször jön a munkanélküliség, a megalázó állásinterjúk, ahol a gyerekeid “darabszámát” és életkorát firtatják, nem a TE tudásodat, értékeidet, tapasztalatodat, motivációdat. Már ha ugyan behívnak interjúra, mert te nem szégyenled a gyerekeidet, s beírtad a CV-be, tehát valószínűleg be se hívnak…
Ez addig fog így menni, míg valaki(k) közbe nem lép(nek), míg valaki(k) át nem alakítja / alakítják a hozzáállást, a környezetet. Kár, hogy ezek a valakik nem ott ülnek, ahol kellene…
(photo by Moyan Brenn)